Cimkézett bejegyzés ‘E75’

Autópálya hidat adtak át Újvidéknél

Az új beškai hidat hétfőn adták át, a megnyitóünnepségen  elhangzott, hogy az E75 autópálya Belgrádot és a magyar határt összekötő szakasza decemberig teljes hosszában elkészül. A hídépítés – a szerződés aláírásának dátumát tekintve – 2008-ban kezdődött, az eredeti tervek szerint azonban már három évvel ezelőtt (az építkezés hivatalos kezdeténél is korábban) be kellett volna fejezni. […]

Épül a Szabadkát elkerülő autópálya

Két hete folytatódnak a munkálatok az Y-ágnál. Jelenleg az út kilencedik és a tizedik kilométerénél, vagyis a mérgesi út és a vasút felett a felüljárók építési munkálatait végzik. Mint a helyszínen megtudtuk, még egy hónapra van szükség, hogy a felüljárók elkészüljenek. Az Y-ág összeköti majd az autóutat a kelebiai határátkelővel, tehermentesítve Kelebia és Szabadka központjának […]

Útzárak a szerb autópályákon

Leállt a forgalom az E75-ös autópálya vajdasági szakaszán, és a 10-es főút dél-szerbiai szakaszán. A csőd szélére jutott szerbiai útépítő vállalatok  dolgozói  tehergépjárművel és munkagéppel délelőtt lezárták a Magyarország és Belgrád közötti E75 autópálya Verbász és Újvidék közötti szakaszát. Ezt követően zárlat alá vették a 10-es számú közúti folyosót Nisnél, Bulgária irányába. Bejelentették, hogy a […]

Autótérképek Highwaymaps Startmaps